LEADER csoport

Engedje meg, hogy a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport nevében köszöntsem.
Reményeim szerint ismerősként cseng az Ön számára is a LEADER kifejezés. 2007-ben kezdtük, lelkes civilek, vállalkozók és a helyi önkormányzatok közreműködésével feltérképezni azokat a fejlesztési potenciálokat, ötleteket, szándékokat, melyek településeinket élhetőbbé, az itt élők és ide látogatók számára vonzóbbá teszi.

Egyesületünk 2008-ban alakult 22 település önkormányzatainak, civil szervezeteinek és vállalkozásainak együttműködésével. Fő célunk a 2007-2008 folyamán elkészített Helyi Vidékfejlesztési Stratégia végrehajtása, településeink fejlesztése, a közös gondolkozás, együtt cselekvés igényének megteremtése.

A LEADER francia mozaikszó: Liasion Entre Actions pour le Development de l'Economie Rurale. Jelentése: Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében.

Hét alapelv mentén valósulnak meg ezek a projektek:
a) jól azonosított szubregionális vidéki területekre irányuló területalapú, helyi
fejlesztési stratégiák;
b)helyi köz- és magánszférabeli partnerségek (a továbbiakban: a helyi
akciócsoportok);
c) alulról felfelé építkező megközelítés a helyi akciócsoportok helyi fejlesztési
stratégiák kidolgozására és megvalósítására vonatkozó döntéshozatali
hatáskörével;
d)a stratégia multiszektorális tervezése és végrehajtása, a helyi gazdaság különböző
ágazatainak szereplői és projektjei közötti kölcsönhatáson alapulva;
e) innovatív megközelítések végrehajtása;
f) együttműködési projektek végrehajtása;
g) a helyi partnerségek közötti hálózatépítés.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében megvalósuló, az Európai Unió által támogatott program lehetőséget biztosít mikrovállalkozások fejlesztésére, a turisztikai vonzerő növelésére, falufejlesztésre, megújításra és a vidéki örökség megőrzésére. Ezt egészíti ki a LEADER program, amelynek elsődleges célja a közösségfejlesztés és hálózatépítés, a fenntartható együttműködési módok elsajátítása és gyakorlása.

A 2008-as első támogatási periódusban 47 kérelem érkezett be, 613,5 millió Ft támogatási igénnyel. Ezek közül 12 db 124,5 millió Ft összegben nyert támogatást. A 2009. évben a LEADER célterületekre 31 pályázat érkezett be 370,7 millió Ft támogatási igénnyel. Helyi rendezvények megszervezéséhez 5 helyszínen összesen 5 millió Ft támogatás odaítélését tette lehetővé az egyesület Döntéshozó Testülete (DT).
LEADER Kultúrparkok és -Központok kialakítását 9 településen 219 millió Ft-tal támogatjuk, míg a rendezvények lebonyolításához szükséges mobil eszközök beszerzésére 35 millió Ft-ot költhetnek a nyertes pályázók.

Célunk, hogy ezekről a sikeres pályázatokról rendszeresen beszámoljunk Önöknek. E cél megvalósítása érdekében jelentkezünk rendszeresen a helyi újságok hasábjain, a helyi önkormányzatok honlapjain, és a települések LEADER hírtábláin.
A közös célok elérése úgy valósulhat meg, ha Ön is segít ötleteivel, javaslataival,
észrevételeivel.
Ha Ön is hozzászeretne járulni települése fejlődéséhez, forduljon hozzánk
bizalommal!

 

Sajtó anyagok

2010

2010 Szeptember, 2010 Október, 2010 November, 2010 December

2011

Tájékoztatás, Fórumok meghírdetése, HACS Leader pályázatok,

 

 

Közadatkereső

Az oldal Firefox webböngészõre van optimalizálva.

Firefox Download Button

Az oldal ajánlott felbontása 1152x864 képpont.